SZENT ANTAL FOGADÓ Zalabér

Rólunk

A Szent Antal Fogadó rövid története

A kulturált falusi vendéglátás megvalósítása Zalabér községben megoldatlan volt egész 1998-ig. 1991-ben a zalabéri Önkormányzat lebontásra ítélt egy a régi uradalmi épületsorhoz tartozó, 1889-ben épült, Szent Antal-szoborral díszített homlokzatú épületet.

Bangó Sándor romjaiban is hangulatosnak és alkalmasnak találta azt étterem és fogadó kialakítására. Az első elgondolások szerint csak az épület került volna felújításra,  a Szent Antal szobrot is tartalmazó homlokzat az eredeti formájában, belül pedig egy kisvendéglő és 2 vendégszoba. Eztán jöttek az új és új ötletek: nagy kerthelyiség, a hagyományos gesztenyefákkal,  a kerthelyiségbe tekéző … Végül 1998. június 13-án – Szent Antal napján – megnyitott a Szent Antal Fogadó!

Kínálatunk kialakításánál a „falusi” jelleget kívántuk megerősíteni: zalai- és vasi parasztételekkel, helyi borokkal töltöttük meg étlapunkat, de természetesen a világkonyha remekeiből is kínálunk étkeket.

Kezdetiben az étkek – a vendégkör ízlésének kitapasztalása alapján – félévente, évente változtak. Az évek során 2005. nyarára egy  – az előételektől a salátákig – 180 féle ételt kínáló étlapunk lett.

Az étlapot ünnepi hétvégeken vagy egyéb alkalmakkor – Márton nap, húsvét, pünkösd, torkos csütörtök… – kiegészítjük ünnepi menü-ajánlattal, amely az ünnep tartalmához illő ételspecialitást tartalmaz..

Szállás

Fogadónknak csak két darab 3 ágyas szobája van, melyből az egyik galériás, inkább csak fiataloknak való. 

Zalabéren működik még két vendégház, és családok is foglalkoznak falusi vendéglátással, így akár egy 40 fős csoportot is el tudunk szállásolni a fogadó 300 méteres körzetében.

Étterem

Éttermünk kínálatában minden megtalálható, amire vendégeink csak vágynak. Étlapunkon a zalai táj hagyományos parasztételei kapnak helyet, így biztosak vagyunk benne, hogy mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő fogást.

ÉTLAPUNK >>

ITALLAPUNK >>

Éttermünk nyitvatartása:
minden nap 11.00 - 22.00 óra között. 
Konyhánk 21.00 óráig vehető igénybe.

Az étteremünk nyitvatartási időben a teljes étlappal  vállalja a megrendelt ételek kiszállítását 25 km-es körzetben 10 órától 20 óráig
A rendeléseket 08.00-18:45-ig fogadjuk.

Ételrendelés és asztalfoglalás:

+36 (83) 376 043 

+36 (30) 907 2177

Kisgyerekes családokat is szívesen látunk: az udvarban lévő játszótér garantáltan leköti a kicsiket, amíg az ételük elkészül. Miután a gyerekek gyorsan elfogyasztották a finom falatokat, már indulhatnak is vissza játszani, miközben a szülők nyugodtan befejezhetik az étkezést.

A felnőttek számára is kínálunk kikapcsolódási lehetőségeket a kiadós étkezés után. Pingpongasztalunk és a környék egyetlen kuglipályája mindenki számára elérhető, továbbá vendégeink díjmentesen használhatják a pincében található Flabelos kondigépet. Meleg nyári estéken pedig élőzene szól, zenészeink kellemes dallamokkal teszik még hangulatosabbá az itt eltöltött időt.

Rendezvények

Vállaljuk születésnapok, névnapok, osztálytalálkozók, ballagások, halotti torok és minden egyéb esemény megrendezését májustól szeptemberig szabad téren, árnyas, virágos udvarban, szükség esetén rendezvénysátorunkban, mely fűthető is. 

Ószi-téli időszakban éttermünkben 50 főig vállalunk redezvényeket.

Egyedi kérésekre is nyitottak vagyunk.

Érdeklődjön telefonon vagy személyesen:Bangó Sándor:  +36 30 907 3043

Galéria

QR kód

Kapcsolat

  Cím

8798 Zalabér, Hunyadi János utca 6.
Útvonalterv

  Telefonszám

Ételrendelés és asztalfoglalás:: +36 83 376 043

Ételrendelés és asztalfoglalás:: +36 30 907 2177

Bangó Sándor tulajdonos: +36 30 906 3043

E-mail cím

  Weboldal

https://www.szentantalfogado.hu/

  Küldjön üzenetet

Nyitvatartás

 Hétfő:

11:00 - 22:00

 Kedd:

11:00 - 22:00

 Szerda:

11:00 - 22:00

 Csütörtök:

11:00 - 22:00

 Péntek:

11:00 - 22:00

 Szombat:

11:00 - 22:00

 Vasárnap:

11:00 - 22:00

Értékelések

    Légy az első, aki véleményt ír